aloldal fejléckép

MSKSZ nyári danvizsga 2018.

Június 21.én, Budapesten tartotta Dan vizsgáját a Magyar Shotokan Karate Szövetség. Az övvizsgát egy kemény, de nagyon jó hangulatban folyó felkészítő edzőtábor előzte meg, melyet shihan Kozma Erzsébet és shihan Szabó Károly vezetett.

Az edzőtáboron 18 fő vett részt (különböző klubokból), akik a következő barna és fekete öves vizsgákon való jól szereplés reményében jöttek el edzeni. Dan vizsgára 5 fő jelentkezett: hárman első danra, ketten harmadik danra. Valamennyien megfeleltek a kiírt feltételeknek.

article_1135-2018_08_21-001.jpg

A vizsgabizottság három főből, az MSKSZ Elnökségéből állt:

  • Shihan Kozma Erzsébet 7. Dan az MSKSZ elnöke
  • Shihan Szabó Károly 6. Dan az MSKSZ alelnöke
  • Sensei Horváth Tamás 3. Dan

A Dan vizsga anyaga a következő volt:

  1. KIHON (öt technikai rész) – a technikák és kombinációk egyéni és közös bemutatása.
  2. KATA (formagyakorlat) – három részből állt.
  3. KUMITE (páros küzdőgyakorlatok) – öt részből állt.
  4. ELMÉLETI VIZSGA – A sikeres övvizsga feltétele volt, az elméleti ismeretek megfelelő szintje is.
  5. ERŐNLÉT

A vizsga befejeztével a Vizsgabizottság egyaránt elismeréssel szólt a vizsgázók fizikai, technikai és elméleti felkészültségéről. A diplomák kiosztásával igazolták, hogy a karatekák egy magasabb szintre léptek.

Dan vizsga eredmények:

  • Módos Melinda 1 Dan "PEST-BUDAI" SKC 
  • Módos Attila 1 Dan "PEST-BUDAI" SKC
  • Füstöss Csaba 1 Dan "PEST-BUDAI" SKC
  • Schindler Hajnalka 3. Dan „PEST-BUDAI” SKC
  • Juhász Nikolett 3. Dan TENSHOKU Karate SE

A dan vizsga felszabadult, kötetlen beszélgetéssel zárult.

Gratulálunk a vizsgázóknak!

Sikeres vizsgát tettek:

Füstöss Csaba 1 dan fekete, 1 dan
Módos Melinda 1 dan fekete, 1 dan
Módos Attila 1 dan fekete, 1 dan
Schindler Hajnalka 3 dan fekete, 3 dan
Juhász Nikolett 3 dan fekete, 3 dan

Keresés cikkekben


Friss hírek és események

Pestbudás Éremeső a Sziget Kupán

friss

2024 Április 6-án Tökölön került megrendezésre a Sziget Kupa - Stílusfüggetlen Gyermek, Ifjúsági és Felnőtt Baráti verseny, melyre összesen 620 nevezés érkezett. Klubbunk számára ez fontos állomás volt az egy héttel később megrendezésre kerülő SKDUN Európa-bajnokságra való felkészülésben. bővebben...


Ippon Shobu Karate Diákolimpia 2024.03.23

XIX. Ippon Shobu Diákolimpia Jászberény. A versenyen 33 egyesület 245 versenyzője megközelítőleg 400 nevezést adott le. A hivatalos megnyitón megjelent Pócs János Országgyűlési képviselő, aki beszédében kiemelte a fiatalok jövőjének fontosságát és a sport jelentőségét. bővebben...


Pestbudások taroltak a Tekepályán

2024.03.03-án startolt a Budapesti Szabadidő Szövetség Fővárosi Szabdidő Kupája, melynek első állomása a Teke Csapatverseny volt, ahol klubbunk tagjai nem kevesebb, mint 595 pontot gurítottak, ezzel máris felkerülve az összesített tábla 10. helyére. Nem kis teljesítmény! bővebben...


2024.03.08-09. Edzőtábor és Övvizsga

Az edzőtábort Shihan Kozma Erzsébet, Sensei Diószegi Bence és Füstöss Csaba vezényelték. A vizsgázók felkészülését Sempai Módos Katalin, Altorjai Antal Cápa, valamint Helmle Zsombor segítette. bővebben...


Következő hír → Nyári edzőtábor és övvizsga 2018.