aloldal fejléckép

Nyári edzőtábor és övvizsga 2018.

A Kincskereső iskolában tartotta nyári, övvizsgával záruló edzőtáborát Egyesületünk.

Az edzőtábort Shihan Kozma Erzsébet vezette. A vizsgázók felkészülését sensei Schindler Hajnalka, sempai Diószegi Bence és Füstöss Csaba segítette.

Az edzőtáboron 50 sportoló vett részt, akik nagyon jó hangulatban, a rekkenő hőség ellenére is teljes erőbedobással végezték a rájuk kiszabott munkát. 13 éves korig a délelőtti edzéseken vettek részt a karatékák, délben a Rizi-Bizi étterméből kaptuk a finom ebédet, délután pedig a Nyéki Uszodában strandoltak a gyerekek. A felnőttek délután edzettek.

article_1134-2018_08_21-001.jpg

Egyesületünkben egyre több felnőtt karatézik, akik készülnek az övvizsgákra is. Ezen az övvizsgán is több 30 év fölötti karatéka vett részt, akik különböző fokozatokra vizsgáztak. A 10-3. kyuig meghirdetett övvizsgára 41 fő jelentkezett és köszönhetően a jó felkészülésnek, a vizsga mindenkinek sikerült. A családtagokból, barátokból és klubtársakból álló közönség nagy tapssal és ovációval fogadta a csoportok teljesítményét.

article_1134-2018_08_21-002.jpg

Öten jelentkeztek barna öves vizsgára (14-46 évesig), akik 7 évnél régebben karatéznak és fantasztikus teljesítményt nyújtottak. Valamennyien megérdemelten kaptak új fokozatokat. Az új barna övesek japán írásjelekkel nevükre hímzett barna övet kaptak (köszönhetően a Horváth-Schindler családnak), amit a magasabb fokozatú társaik kötöttek a derekukra.

Minden magasabb fokozatra lépő karatékánknak gratulálunk!

Sikeres vizsgát tettek:

Zagyva-Székely Júlia 10 kyu fehér öv, 1 citrom csík
Genczler Orsolya 10 kyu fehér öv, 1 citrom csík
Sisak Bence 10 kyu fehér öv, 1 citrom csík
Kiss Barnabás 10 kyu fehér öv, 1 citrom csík
Genczler Zsófia 10 kyu fehér öv, 1 citrom csík
Kovács Egon 9 kyu fehér öv, 2 citrom csík
Miheller Martin 9 kyu fehér öv, 2 citrom csík
Erdős Ádám 9 kyu fehér öv, 2 citrom csík
Csitneki Áron 9 kyu fehér öv, 2 citrom csík
Fazekas Luca Anna 8 kyu citrom öv
Holl András 8 kyu citrom öv
Fazekas Benedek 8 kyu citrom öv
Unger Lili 8 kyu citrom öv
Altorjai Koppány 7 kyu narancs öv
Juhász Áron 7 kyu narancs öv
Espinosa Benco Ignacio 7 kyu narancs öv
Stankovics Anna 7 kyu narancs öv, 3 zöld csík
Barták Medárd 7 kyu narancs öv, 3 zöld csík
Ugron Balázs 6 kyu zöld öv
Kelemen Ádám András 6 kyu zöld öv
Szalai Balázs 6 kyu zöld öv
Bánfalvi-Kovács Tivadar 6 kyu zöld öv
Bán Levente 6 kyu zöld öv, 1 lila csík
Szőke Borbála 6 kyu zöld öv, 1 lila csík
Ronkai Máté 6 kyu zöld öv, 1 lila csík
Helmle Zsombor 6 kyu zöld öv, 1 lila csík
Horváth-Schindler Ádám 6 kyu zöld öv, 1 lila csík
Szőke Zoltán 5 kyu kék öv, 1 széles lila csík
Altorjai Antal 5 kyu kék öv, 1 széles lila csík
Fazekas Balázs 4 kyu kék öv
Várkonyi Balázs 4 kyu kék öv
Székely Gréta 4 kyu kék öv
Palkó-Lappints Áron 4 kyu kék öv
Székely Kata 4 kyu kék öv
Soós Áron 3 kyu barna öv, 1 széles ezüst csík
Espinosa José Zavarce 3 kyu barna öv, 1 széles ezüst csík
Komorowicz Zsuzsanna 3 kyu barna öv, 1 széles ezüst csík
Horváth-Schindler Tamás 3 kyu barna öv, 1 széles ezüst csík
Módos Katalin 3 kyu barna öv, 1 széles ezüst csík

Keresés cikkekben


Friss hírek és események

Ippon Shobu Karate Diákolimpia 2024.03.23

friss

XIX. Ippon Shobu Diákolimpia Jászberény. A versenyen 33 egyesület 245 versenyzője megközelítőleg 400 nevezést adott le. A hivatalos megnyitón megjelent Pócs János Országgyűlési képviselő, aki beszédében kiemelte a fiatalok jövőjének fontosságát és a sport jelentőségét. bővebben...


Pestbudások taroltak a Tekepályán

2024.03.03-án startolt a Budapesti Szabadidő Szövetség Fővárosi Szabdidő Kupája, melynek első állomása a Teke Csapatverseny volt, ahol klubbunk tagjai nem kevesebb, mint 595 pontot gurítottak, ezzel máris felkerülve az összesített tábla 10. helyére. Nem kis teljesítmény! bővebben...


2024.03.08-09. Edzőtábor és Övvizsga

Az edzőtábort Shihan Kozma Erzsébet, Sensei Diószegi Bence és Füstöss Csaba vezényelték. A vizsgázók felkészülését Sempai Módos Katalin, Altorjai Antal Cápa, valamint Helmle Zsombor segítette. bővebben...


Következő hír → Tavaszi edzőtábor és övvizsga 2018.